Eldugott, szégyellt hősök – „ünnepeltek” a szolnoki dékások

Nem tud kibújni valódi bőréből a kommunista, még akkor sem, ha éppen most nem tartja magát annak. Vagyis most nem beszél róla. De néha nem bírnak magukkal, így jártak 1956 forradalmának ünneplésével Szolnokon is. Szögezzük le, egyébként is komoly hitelességi probléma számukra ez az ünnep, tehát mondhatjuk, hogy meglepetés nem történt.

De nézzük, mi is történt. Kedden például bebizonyították,mennyire is utálják valójában a forradalmárokat a szolnoki baloldalon. Szolnok DK-s polgármestere Györfi Mihály egész egyszerűen eldugta a közvélemény elől a forradalom 56-os hőseinek köszöntését. Most először a sajtó még csak meghívót sem kapott erre a felemelő eseményre, nem tudták megmutatni hőseinket, azokat, akik mindent feláldoztak a szabadságért. 

Ezek fényében szinte meglepetés, hogy a koszorúzást vállalták a nem is olyan régen még gyűlölt „ellenforradalmárok” emléktábláinál. Szegény Dancsi József alighanem forgott a sírjában, amikor az őskommunista Füle István, az MSZMP egykori büszke tagja, a DK helyi vezére, mély megértést színlelve megkoszorúzta az emléktábláját. Vajon mi járhat a fejében? Miként férhet bele neki, hogy a tegnap még ellenségnek tekintett emberekről ma már úgy posztol: „tisztelet a hősöknek”.

Hát valahogy így megy az őszinte tisztelet gyakorlása Gyurcsány szolnoki katonáinál, Györfi Mihálynál és Füle Istvánnál. Hiába no, a szemkilövetőnek nem lehet ám akárki a katonája, meg kell szolgálni a bizalmát!

Legolvasottabbak: