Az öreg halász a FIDESZ hálójában végzi?
Füle István, a szolnoki Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője, hosszú és változatos politikai karriert tudhat maga mögött. A vén vörös róka, ahogy közeli barátjai becézik, még az MSZMP-ben kezdte pályafutását, majd az MSZP-ben folytatta, végül a DK-ban találta meg politikai otthonát. Az évek során számos politikai szövetséget kötött, de talán a legszorosabb kapcsolatot Györfi Mihállyal, Szolnok jelenlegi polgármesterével ápolta!
Nem túlzás azt mondani: a vén bolsi Füle az utódját látta a szocialista Györfi Mihályban! Talán ezért is lett akkora csalódás számára, ami történt s ami éppen most is történik?
Az utóbbi időben ugyanis a vén róka Füle észrevette, hogy Györfi Mihály politikai ambíciói határozottan új irányt vettek! Györfi, aki korábban a DK és az MSZP támogatásával nyerte el a polgármesteri széket, most már az újbaloldali Tisza Párt felé kacsingat, és egyre inkább lenézi korábbi szövetségeseit, köztük Gyurcsány Ferencet is, aki nagyban hozzájárult politikai karrierjének alakulásához!
Pofoncsapás Fülének
Természetesen Füle István reakciója sem maradt el! Györfinek ez a sunyi, alamuszi lépése igazi pofoncsapás volt Füle számára, aki szerint Györfi most olyan helyzetbe került, amit még ő sem tud kimagyarázni, pedig irtó kínosan igyekszik. “Györfi ezt nem teszi zsebre – hamiskártyásnak nevezték!” – kuncog magában a vén Füle, utalva a volt jobbikos elnök, Szotyori pikírt megjegyzéseire, melyekkel elhalmozza Györfit a közösségi oldalakon.
Györfi politikai manőverei undort és látható viszolygást váltanak ki a DK soraiban, miközben, ahogy arról beszámoltunk, határozottan megindult a mozgás a DK felől a Tisza Párt irányába.
Elképesztő kijelentések!
Györfi Mihály döbbenetes kijelentései és utalásai arra, hogy a DK már nem képviseli az ő politikai érdekeit, minden szolnoki gyurcsányista megnémulását eredményezték!
Füle István, ez a rutinos öreg róka, vajon meddig bírja cérnával és mikor szól be „Lakbéremelő” Györfinek?
Az öreg halász útja
Füle István, az öreg halász, aki hosszú évek óta navigál a politikai vizeken, (és halászik olykor a zavarosban) most új kihívásokkal néz szembe. Vajon merre vezet tovább az útja?
Egy biztos: Füle nem adja fel könnyen, és továbbra is harcolni fog a pénzért, amit az önkormányzati képviselőség számára biztosít. Az ő története még messze nem ért véget, és minden bizonnyal még sok meglepetést tartogat a szolnoki politikai élet és a lakbéremelő bajnok, Györfi Mihály számára!